Néha úgy képzelem, hogy a sorsunk egy folyó, ami csak hömpölyög előre és magába foglal mindent, amit meg kell tapasztalnunk. Ez az ideális sorsunk, vagyis nem az a folyamatosan változó, jóból rosszba forduló, cikk-cakkban száguldó valami, amit megtapasztalunk. Nem. Ez a folyó megállíthatatlanul hömpölyög a jó felé, a szép felé, a gazdagság felé – és éppolyan egyedi és utánozhatatlan, mint Te. A te folyód egész másmilyen, mint az enyém, mást jelent benne az Önmegvalósítás, és mást jelent benne a Nagy Ő. Más lesz az Első számú Feladat és más a küldetés – nem látunk egymás folyójába.
Abban azonban biztosak lehetünk, hogy ha a saját folyónkban maradunk, és rábízzunk magunkat az árra, akkor tutira jó irányba haladunk. És minden rendbe jön és minden úgy alakul, ahogy alakulnia kell.
Ha azonban átmászogatok a másik folyójába (akár csak gondolatban osztva az észt) vagy éppen átvágyom a másik folyójába – nos, az nem vezet semmi jóra. Sem pedig az, ha a saját folyómat próbálom megállítani, lassítani, gyorsítani, egy-egy követ kipakolni belőle, vagy épp behúzni máshova, mint ahol van…
A legelső tanulság, hogy a folyó rendben van úgy, ahogy van. Rendben vagyok úgy, ahogy vagyok. A képességeimmel, az adottságaimmal, az álmaimmal. A másfél méteres combjaimmal – vagy épp azokkal, amik a legígéretesebb “karcsú-combokat-másfél-hét-alatt”-típusú programokkal sem hajlandók karcsúsodni. A hosszú, királylányos szőke hajzuhatagommal – vagy épp sötét, rövidre nyírt hajammal.
A folyók szabálya röviden annyi, hogy ha jó érzések töltenek el, akkor a folyási irányba fordultál és haladsz, amerre kell. Amikor pedig rossz érzések töltenek el, akkor ennek ellenkezője történik.
Szóval ez a blog röviden a folyóról fog szólni. Vagyis folyókról. Az enyémről, és a tiédről, ha szeretnéd.
Azt hiszem tinédzser korunk óta mind intenzíven kutatjuk: kik vagyunk, miért vagyunk, mi a dolgunk, hol a helyünk. Én 17 éves voltam, mikor először komolyabb önismereti munkába fogtam, jógázni és meditálni kezdtem, valamint írni és úgy eleve: “kutatni a folyóm”
Azóta eltelt 11 év, és rájöttem, hogy a legfontosabb kérdés, amit feltehetek:
Most épp haladok-e a folyómmal?
És ha igen: nos, az meglehetősen élvezetes és gyümölcsöző út – nőként és anyaként és szakemberként és harcosként és íróként és társként és barátként és mindenhogy. Ha pedig nem: akkor miért nem, mi okozza a fennakadást?
Szóval: ennél az egyszerűnek tűnő kérdésnél nincs is fontosabb.
Ezúton meginvitállak tehát a blogomra, mely a fenti kérdést boncolgatja majd, és remélem, hogy élvezettel olvassátok majd.
Blanka
személyi edző és életmód-tanácsadó
>> Töltsd le az ingyenes 2 hetes programot vagy iratkozz fel hírlevélre itt! <<