Az alábbi levelet a #kérdezzfelelek rovatomba küldte Edit. Ezt a rovatot pontosan azért hirdettem meg, hogy arról is beszéljünk, amiről nehéz. Vagyis írjunk, akár névtelenül, akár átrágva, akár bő lére eresztve - de őszintén, ez az egyetlen elvárásom. Mert csak így van értelme! Elsősorban edzőként és coachként tudok segíteni, vagyis olyan témában várom a leveleket, kérdéseket, problémákat, melyek e mezsgyén mozognak. Ha csak írnál, csakúgy, valakinek, akkor is bátran tedd meg: hello@holisztikusfitnesz.hu
Kedves Blanka!
Edit vagyok, 42 éves. Félve kezdtem neki az írásnak, mert olyan mondatok kezdtek megfogalmazódni bennem, amiket eddig SOHA nem mondtam ki, még magamnak sem. 42 éves vagyok, 17 éve vagyok férjnél - viszonylag korán, az egyetem alatt mentem férjhez, és minden szuper volt, volt szakmám, otthonunk, 29 évesen anya lettem. Ekkor már néha elégedetlenkedtem az alakommal, de nem komolyan - ma már azt mondom, jól néztem ki. Na, sosem voltam nádszál: a 171 centimhez, sosem voltam 68 kilónál kevesebb, de elvoltam a testemmel. Azt hiszem először anyaként híztam meg nagyon, a szülés után egy évvel már 81 kiló voltam, és később...
...a vicc az, hogy nem tudom, hogy alakult később. Se a súlyom, se a többit. Arra emlékszem, hogy ha 1-1 lelkes diéta alkalmával ledobtam 5-10 kilókat, az ismerőseim mindig aggódva kérdezték, hogy "Jól vagy? Nagyon lefogytál! Csak nem vagy beteg?" De basszus én stressz evő, kényszerevő vagyok - és amikor 10-20-30 kilókat szedtem fel, PLUSZBA! az alatt a folyamat alatt senki nem kérdezte meg, hogy hogy vagyok.
Pedig ez volt a necces: 112 kilóra hízni, és közben egyszer sem mondani, hogy ÁLLJ. Jó persze, volt néhány kudarcba fulladt diétám. Aztán egy ponton többé nem próbálkoztam. A férjem nem is kommentálta egy idő után a próbálkozásokat, én pedig szégyelltem volna ezredszer elkezdeni a "Na, mától egészségesen főzök és tornázom itthon!" Basszus, azok a tornák már borzalmas látványt nyújthattak volna szegénynek a nappaliba... 3 éve értem el a 112 kilót, és akkor egy napon, egy filmet nézve ébredtem rá: szinte már nem is nyúlunk egymáshoz a párommal. Oké, nem szépítem. EGYÁLTALÁN NEM nyúlunk egymáshoz. Én este a konyhában matatok, néha eszegetek, nap közben az autóban eszem, hogy ne lássanak az emberek. Néha titokban fogyózni kezdek - így tartom a 112 kilót "sikeresen".
Vajon lehet még változni? A blogodban olvastam először, így kimondva, hogy a nagy túlsúly nem megszüntethető, csak ha belül is rendben vagyunk. Stressz, bánat, elismerés hiány, szexhiány... Először itt olvastam, hogy mindezek összefüggnek a nehézsúllyal. Ez szíven ütött. Hogyan kezdhetnék neki?"
Kedves Edit!
A felismerés fázisán túl vagy: a belső világod az, amit rendbe kell tenni. Nyilván hosszan lehetne elmélkedni, hogy miért volt ilyen hosszú a folyamat, amíg ki tudtad mondani, hogy baj. Különösen megindító az a mondatod, hogy a kisebb fogyásnál az emberek reagálnak, de 30 kiló fokozatos raktározása "nem tűnik fel nekik". (Ez nem így van egyébként, de úgy vagyunk kondicionálva, hogy a túlsúlyról nem beszélünk, mert az bántó, és az emberek sincsenek vele tisztában - még - hogy ennek is köze lehet a "betegséghez", csak úgy mint a fogyásnak.)
A belső változás mindig összetettebb, mint az új szokások beiktatása. (Azt javaslom, hogy emellett néhány betartható egészséges szokást iktass be - heti 2-3 mozgást, 1-2 étkezési szabályt. De ahogy írtam A diéták kora lejárt c. cikkben: az esetek 90%-ában nem a diéta hozza el a sikert, hanem a belső változás.)
Első lépésként ajánlom az érzelmek és igények definiálását: a túlevéssel sokszor különböző hiányállapotokat kompenzálunk - szeretethiányt, intimitáshiányt, ingerhiányt, elismeréshiányt, struktúra hiányát, biztonság hiányát. A helyes kérdések (Van-e elég inger, szín az életembe - vágyom-e több programra? Biztonságban érzem-e magam, vagy aggódom a jövőm miatt? Van-e rendszer az életemben - vagy totálisan átláthattalna célok, időbeosztás szempontjából?) tehát ezekre vonatkozzanak, és nyugodt magunkbanézéssel, őszinte válaszokkal térképezhetjük fel a fájó pontokat.
Kis odafigyeléssel felfedezheted, hogy a nagy evészetek milyen lelki állapotokhoz köthetők, és mit adnak: stresszhez (és nyugalmat ad)? Félelemhez (és biztonságot ad)? Unalomhoz (és programot ad)?
Második lépésként megoldásokat keresnék a legégetőbb problémákra - erre a coachingban rengeteg gyakorlatunk van, de íme egy: ha ráébredtél hogy pl. az elismerés, a pozitív visszajelzések hiányoznak (RENGETEG nőt érint!!), akkor először magunknak írunk elismerő levelet, összegyűjtjük a sikereinket, jó tulajdonságainkat, és ha egy halom van belőle (biztosan van!) akkor megbarátkozunk a gondolattal, hogy szuperek vagyunk és elsőkén magunknak gratulálunk. Később megtanulunk kommunikálni arról, hogy ez nekünk fontos, így párunk / főnökünk is tudni fog erről.
E mellett megnézhetjük, milyen driverekkel (belső programokkal) élsz, találhatunk újabb motivációt, állíthatunk fel új prioritási listát, kezelhetünk kiégést, gyűjthetünk új célokat - meg is tervezhetjük lépésről-lépésre a kivitelezést, ránézhetünk durva konfliktusokra és helyére tehetjük a különböző női szerepeket, a szexualitással való kapcsolatra is. Mindez annak a folyamatnak a része, ami NEM diéta, de köze van az alakodhoz és természetesen minden más életterület is változik majd :)
A coaching (akár 1 ülés, akár egy 5-10 alkalmas folyamat) szuper lehetőség, hogy mindezt NE EGYEDÜL kelljen végigvinned.
Kívánok sok őszinte pillanatot és tiszta gondolkodást-érzelmeket a belső utazáshoz!
Gyere Te is edzésre, coaching ülésre, válogass programjaim, e-bookjaim, termékeim közül (a szakmai honlapom itt találod) vagy csak írd meg nekem a Kérdezz-felelek rovatba azt, amivel elakadtál! Segítek! :)
