A múltkori bejegyzés arról szólt, hogy mennyi energiánkat felemészti a görcsös akarás, hogy mások legyünk, mint akik vagyunk, kompenzáljunk, megfeleljünk... Most egy másik gyakori energia-nyelőről, a Hol tartok?-kérdésekről lesz szó.
A legtöbbünknek vannak Hol tartok?-kérdései: hol tartok az életben, mit akartam ilyenkorra megvalósítani, mik voltak az elképzeléseim... Ezzel nincs is gond, hiszen az ember néha számot vet az életével és tisztázza a sikereit, kudarcait, átnézi az életútját. De ha valamelyik Hol tartok?-kérdésből idegesítő gondolat, görcs, félelem, harag, irigység vagy más negatív érzelem lesz, akkor bizony az már cseppet sem kellemes. Sőt, ha eluralkodik az életünkön valamelyik negatív gondolatmenet, akkor biztos, hogy nem könnyű szabadulni.
Amikor például kiderült, hogy babát várok, és külföldre költöztem, akkor az egyetem legvégén jártam és már csak a diplomamunkám és államvizsgám volt hátra. A nagy boldogságra árnyékként vetődött a nagy Hol tartok?-kérdés: hol tartok most? Már meg kéne, hogy legyen a diplomám! Mindenkinek van diplomája a barátaim közül! Mekkora szégyen, hogy nem fejezem be az egyetemet! Ehhez hozzátett néhány kedves megjegyzés az ismerősi körben: "Ugye, gondolom, a diplomád most már kuka?" és hasonlók. Keveredett a kudarc élmény a haraggal, az irigységgel, a csalódottsággal, a szégyennel - azonban ez a helyzet nagyjából mégis könnyedén megoldódott, mert a tanáraim végül beleegyeztek, hogy a konzultációkat online oldjuk meg, majd szépen megírtam a diplomamunkám, levizsgáztam nagy pocakkal, és a 2 hetes Ádival a kezemben vettem át a diplomám. :) Vagyis ez a kérdés nem torkollott drámába, de van mikor a sztori nem ilyen egyszerű.
A munkám során például rengeteg harmincas és negyvenes nővel dolgozom, akiknél a baba téma óhatatlanul előkerül. Volt olyan 35 éves vendégem, aki arra az egyszerű kérdésre, hogy tud-e majd háromszor edzeni a héten vagy család miatt nem tudja megoldani, ideges magyarázkodásba kezdett: tud jönni, mert nincs családja, de már nagyon tervbe van véve a baba, és már bármelyik percben megkérheti a kezét a barátja, tavaly is csak egy véletlen folytán nem jött össze az esküvő, és ő ezt már feldolgozta...
Egy nagyon csinos, sikeres és összeszedett nő, idegesen magyarázkodott egy dolog miatt, ami láthatóan neki magának volt probléma, elmaradás, és ez hihetetlen görcsöket okozott benne. Látszott, hogy szerinte mások szerint nincs rendben az, ahol ő tart. És nemcsak velem, de a párjával is napi szinten került elő a Hol kéne tartanunk?-kérdés, amit ugye a férfiak nehezen viselnek, viszont a nőnek láthatóan ez a kérdéskör uralta a gondolatait és érzelmeit évekig. (Azóta mind a házasság, mind a baba megvalósult, tehát a görcs nem okozott végül drámai lelépést a pasi oldaláról, hálistennek.)
A baba témánál még gyakoribb a párkapcsolati Hol tartok?-kérdés főként nőknél. Emlékeztek Rachelre a Jóbarátokból, mikor kifejti, hogy már férjnél kéne lennie az elképzelései szerint, vagyis már 3 éve ismernie kéne a jelöltet? :) (Vagy valami ilyesmi.) Na, hát ez a gondolat menet sok nőnek okoz görcsöket, és nem életkorhoz köthető, mert ha egy nő azt tanulta otthon, hogy 18 éves korára nem ártana egy saját háztartás és minimum egy férj, akkor 23-24 évesen már simán tud görcsölni azon, hogy hol (nem) tart. Mint annak a barátnőmnek az esetében, akinek a szülei és nagyszülei mind korán házasodtak, és érettségi után dolgoztak, felnőtt életet éltek. Ő ugyan főiskolát végzett, autót vett stb. tehát más szempontok szerint előrébb tartott, mint a szülei az ő korában, de a hozott programok mégis elégedetlenséget okoztak nála, mert azt érezte le van maradva.
És ott vannak az anyagi javak: már (nagyobb) lakásom kéne, hogy legyen, (jobb) autóm kéne, hogy legyen... Óriási görcs, pláne ha olyan környezetben élünk, ahol ezek a kérdések sé témák gyakran előjönnek...
Mint egyedülálló anyuka, én magam számtalan Hol tartok?-kérdéssel küzdöttem és küzdök évek óta, és néha eszembe jut, hogy nekünk egyedül álló anyukáknak, minden kétszer nehezebb, kétszer annyit kell dolgozni stb. (Ami nyilván önbeteljesítő jóslatként működik is :)) Azonban igyekszem a Hol tartok?-kérdéseket kevésbé görcsösen kezelni, pláne ha észreveszem, hogy irigységet, haragot vagy szégyent, egyszóval a legnegatívabb érzelmeket ébreszti. Nagyon káros a folyamatos megfelelési kényszer is: mások mit gondolnak, mit kellett volna már letennem az asztalra?!
Egy szó mint száz: van megoldás. Még hozzá a világ legmegnyugtatóbb, leglélekemelőbb mantrája.
A mantra így hangzik:
"Vagyok, aki vagyok, és ott tartok, ahol tartok - és ez így van jól."
Ha Te is küzdesz egy vagy több "Hol tartok?!"-görccsel, mondd ki néhányszor ezt a mondatot. Vagy röviden: "Itt tartok és ez így van jól." És közben próbáld megérteni, hogy az aki akkor és ott úgy reagált vagy épp nem reagált, az az akkori fejlődési szakaszában ennyire volt képes. Legyen az más, vagy éppen te magad. Ha úgy hozta az élet, ahogy hozta, annak is volt oka. Itt tartasz, innen indulsz, most kezdődik az út.
Nem tudod máshol elkezdeni az utad.
Csak és kizárólag azon a ponton, ahol most állsz. Tudod: tedd, amit tudsz, azzal, amid van, úgy, ahogy tudod. Most ennyid van. Lehet, hogy most szánalmasan kevésnek érzed, de most ennyid van és ez éppen elég.
Életem egyik legfontosabb tanulsága volt, hogy ezt a mantrát a megfelelő pillanatban, a megfelelő negatív érzelmi állapotban használni tudjam, és újra és újra felszabaduljak általa. Mérhetetlen nagy görcsök és megfelelési vágy tudnak köddé válni, ha megértjük, hogy a mi utunk az csakis a miénk, és függetlenül mindenki mástól halad.
Remélem, hogy Neked is segíteni fog :)
Szép napot,
Blanka
