Az én-idő nem a szabadidő. Én magam egy igazi introvertált emberként nagy én-idő igénnyel rendelkezem, és pontosan emiatt szoktam nagyon jól érteni, ha valakinek ez hiányzik. Az anyukák nagyon is tudják, miről beszélek, főleg pici gyerekkel: szószerint egy percet sem tudnak a saját igényeikre szánni. Ahogy a keresztlányom anyukája mondta: "Én csak szeretnék úgy pisilni néha, hogy közben senki sem hajigál duplolegóval." :P
De nem csak anyukák sajátja ez: hiszen a rengeteg munka, ami mellett semmihez nincs kedvünk vagy időnk; vagy egy olyan együttélés, amiben fulladozunk, szintén az én-idő rovására megy.
Mert az én-idő lényege, hogy magammal vagyok és olyat csinálok, amit szeretek. Töltődöm, inspirálódom - vagy épp ürülök, tisztulok. Vagy csak vagyok és nézem mondjuk a vizet. Az én-idő egy randi magammal, vagyis magamra figyelek, az én igényeimre, az én ritmusomra. Ha ki tudjuk alakítani, hogy az én-idő egyben mozgás is legyen, akkor az szuper. De ha az üldögélés jelenti a töltődést, az sem baj. Ha az én-idő hiányzik az életünkből huzamosabb ideig, akkor jön a kimerülés az elégedetlenség, az "akadályoztatva vagyok" érzés, a kiégés, a túlevés. 😖
Ha viszont van akkor: szívósak, terhelhetőek, dinamikusak, kisimultak, nyugodtak, kiegyensúlyozottak, kreatívak és életvidámabbak leszünk. 😊
Én minden nyáron, mikor a kisfiam az apjával van 1-2 hetet, legalább egy napot kirándulok egyedül, illetve egy tetszőleges időpontban (általaban este) elindulok hogy besétáljam a várost. Igen, csakúgy, a várost, különösebb cél nélkül, hosszú órákon át. Mert engem kikapcsol az, hogy gyönyörködöm, hogy eltölt az ide-tartozom érzése, és halálosan elfáradok. És ebben a néhány hétben az összes program nem tölt fel annyira mint ez az egy bóklászás.
Az en-időnek szerintem van néhány jellemzője. Először is:
1. Az én-időnek nincs (szoros) határideje
Ha a barátnőkkel beülünk valahova, de otthon vár egy morcos férj/anyós/bébiszitter, vagy egy másik programra kell továbbfutni, az nem én-idő. Nyilván lehet élvezhető, de az én-idő egyik lényege (számomra legalábbis), hogy kívűl esik a naptáromon.
2. Az én-idő nem program
Nekem a másik fontos észrevételem, hogy az én-idő nekem akkor az igazi, ha nem egy konkrét program, konkrét célokkal, meg teendőkkel. Nagyon jó a gyerekekkel a szigeten sétálni, hátizsákban a feldarabolt gyümölccsel, de nem kapcsol ki ÚGY, valljuk be. Nekem az egyik legfontosabb az én-idős kikapcsolódásban, hogy nem kell alkalmazkodni.
3. Az én-idő nem káros
Semmiféle kioktató szándék nincs bennem, de ha az igazán építő-szépítő jellegű, regenerációs én-idő nem járhat együtt leépítő folyamatokkal - szerintem. Persze sokfélék vagyunk, sok minden kapcsolhat ki. Nekem személy szerint a bódult állapotban való fetrengés nem töltődés. Én a valódi töltődés után mindig extrán hatékony, összeszedett és fókuszált vagyok. Na jó, de én ezt szeretem :)
ÉN-IDŐ & ALAKFORMÁLÁS
Remélem, Nektek is megvannak a jól bevált módszereitek a töltődésre, az önmagatokra figyelésre. Ezekben az időszakokban ugyanis beindulnak a gyógyító folyamatok, ami hatással van a lelki-szellemi és testi épülésünkre, szépülésünkre is. De nemcsak ilyen közvetett, "spirituális" értelemben van hatással a testünkre az én-idő!
- A zabálás nem én-idő!
Anyukákra jellemző főleg, de sajnos más nőkre is - és igen, főleg, nőkre - hogy az evést választják (jobb híján) töltődésként, kikapcsolódásként! Ez gyakori, hiszen könnyen elérhető, olcsó, bármikor bevethető - ugyanakkor nagyon káros is! Erről írtam bővebben a Lelki éhség 8 típusa c. cikkben! - A sportolás lehet ideális én-idő!
Ha megtaláljuk azt a mozgás-formát, ami elhozza a flow-t, akkor egy tökéletes lépést tettünk, hogy több legyet üssünk egy csapásra: alakot is formáljunk, feszültséget is levezessünk és töltődjünk is.
